A Mortal Kombat univerzum újjászületik: ikonikus hősök és gonosztevők újragondolva úgy, ahogy még korábban nem láthattuk őket.
Burbank, Kalifornia. - 2023. május 18. - A Warner Bros. Games ma bejelentette a Mortal Kombat 1-et, a Mortal Kombat videojáték sorozat vadonatúj címét, amely a több mint 30 évvel ezelőtti debütálása óta több mint 80 millió példányban kelt el. A díjnyertes NetherRealm Studios által fejlesztett, hamarosan megjelenő játék egy újjászületett Mortal Kombat univerzumot mutat be, amelyet a tűzisten Liu Kang teremtett meg, és amelyben ikonikus karakterek újragondolt változatai szerepelnek, úgy, ahogyan még soha nem láthattuk őket. A Mortal Kombat 1 a tervek szerint 2023. szeptember 19-én jelenik meg PlayStation®5 (PS5TM), Xbox Series X|S, Nintendo SwitchTM és PC platformokra.
A NetherRealm a műfajt meghatározó sztorimódja visszatér, immerzív, filmszerű narratívával, amely a klasszikus rivalizálás váratlan fordulatait és a legendás harcosok széles skálájának eredeti háttértörténetét mutatja be, köztük Liu Kang, Scorpion, Sub-Zero, Raiden, Kung Lao, Kitana, Mileena, Shang Tsung, Johnny Cage és még sokan mások szereplésével. A Mortal Kombat 1 bemutatja a Kameo Fighters-t is, a partner karakterek egyedi csapatát, akik segíthetnek a mérkőzések során, kibővített játéklehetőségeket teremtve a játékosok számára.
"A Mortal Kombat 1-gyel egy újragondolt univerzumot hozunk a legendás franchise világába, amely több mint 30 éve rabul ejti a játékosokat, és továbbra is felülmúlja önmagát" - mondta David Haddad, a Warner Bros. Games elnöke. "A NetherRealm Studios tehetséges csapata továbbra is olyan merész módon viszi előre a sorozatot, amely következetesen bővíti a globális közönséget, és hisszük, hogy a Mortal Kombat 1 továbbra is vonzza majd az új játékosokat, valamint az elkötelezett rajongókat is izgalomba hozza."
"A Mortal Kombat 1 a franchise új kezdetét jelenti, és nem is lehetnénk izgatottabbak, hogy megoszthatjuk rajongóinkkal ezt az eredeti történetet és a klasszikus karakterek újragondolását" - mondta Ed Boon, a NetherRealm Studios kreatív igazgatója és a Mortal Kombat társalkotója. "Bevezetjük a Kameo Fighter rendszerünket is, amely a társkarakterek egyedi választékát hozza a játékba, és már nagyon várjuk, hogy hamarosan bemutathassuk ezt a funkciót, valamint a játék további új elemeit."
A Mortal Kombat 1 előrendelése a holnapi nap folyamán veszi kezdetét: a Magyarországon elérhető dobozos kiadások kapcsán kérjük érdeklődj a hazai boltoknál.
• A Mortal Kombat 1 Standard Edition PlayStation 5, Xbox Series X, Nintendo Switch platformokon lesz elérhető dobozos formában.
• A Mortal Kombat 1 Premium Edition PlayStation 5, Xbox Series X, Nintendo Switch platformokon lesz elérhető dobozos formában. Tartalmazza az alapjátékot, valamint a Kombat Pack-et, korai hozzáférést szeptember 14-től (a korai hozzáférés elérhetősége régiónként változhat), valamint1,250 Dragon Kristályt (játékbeli valuta). A Kombat Pack tartalmazni fog egy Johnny Cage karakter skin-t a híres színész és harcművész, Jean-Claude Van Damme képmásával (elérhető a megjelenéskor), korai hozzáférést hat új játszható karakterhez (elérhető a megjelenés után) és öt új Kameo Fighters-t (elérhető a megjelenés után).
• A Mortal Kombat 1 Kollector's Edition kizárólag korlátozott példányszámban, specifikus hazai boltoknál lesz elérhető PlayStation 5 és Xbox Series X platformon. A Premium Edition minden tartalmát magába foglalja, valamint egy 41,9 cm magas Liu Kang szobrot is, amit a COARSE tervezett. Ezen felül ezen kiadásban megtalálható egy Liu Kang játékbeli karakterskin, három exkluzív művészeti ábra, egy fémtok, valamint további 1450 Dragon kristály (összesen 2700).
Minden Mortal Kombat 1 előrendelő megkapja Shang Tsungot, mint játszható karaktert a játékban, és azok, akik előrendelik a játékot PlayStation 5-re vagy Xbox Series X-re, hozzáférést kapnak a Mortal Kombat 1 bétához is, amely 2023 augusztusában lesz elérhető.
Ha többet szeretnél megtudni a Mortal Kombat 1-ről, látogass el a hivatalos oldalra: MortalKombat.com Vagy csatlakozz a közönséghez Instagram (@MortalKombat), TikTok (@MortalKombat), Twitter (@MortalKombat), Twitch (NetherRealm), YouTube (Mortal Kombat), Facebook (MortalKombat), Discord (MortalKombat), vagy Reddit (MortalKombat) platformon.
2023.05.18