Hír - ÉLJ ÁT EGY TELJESEN ÚJ, TÖRTÉNELMET MEGVÁLTOZTATÓ SZTORIT A CODE VEIN II HAMAROSAN ÉRKEZŐ KIEGÉSZÍTŐJÉVEL

A Bandai Namco Entertainment Europe a mai nap egy kiegészítő megjelenését jelentette be a nagyszabású akció RPG-hez, a CODE VEIN II-höz. A Mask of Idris tartalom a Forsaken World-ben játszódik és egy történelmet megváltoztató sztorival kecsegtet, ahol a játékosoknak újra útra kell indulniuk az időn és téren át, hogy új területeket fedezzenek fel és új, emlékezetes kihívásokkal nézzenek szembe. A kiegészítő különállóan is elérhető lesz, de a Deluxe és Ultimate kiadások részét is képezi. A CODE VEIN II PlayStation 5, Xbox Series X|S és PC (a Steamen keresztül) platformokra lesz elérhető. A CODE VEIN II dobozos kiadása már országszerte elérhető PlayStation 5 és Xbox Series X konzolokra.

 

A Bandai Namco Studios által fejlesztett CODE VEIN II a játékosokat egy nagyszabású útra hívja, ahol az időt kell fegyverként használniuk, hogy a felfedezhető világ jelen és múlt verzióin haladjanak keresztül, miközben egy drámai csatát tárnak fel, hogy megmentsék az emberiséget. A Mask of Idris kiegészítő felfedezéssel kecsegtet a Forsaken Worldben, mely a történelem megváltoztatásának következtében eltűnt világok összefonódó érzelmi erejéből jött létre. Ennek az alternatív világnak a középpontjában egy hatalmas, forgó orsó helyezkedik el, mely még mindig érzelmeket gyűjt időkből és terekből, most pedig a valós világot fenyegeti. Ahogy ez az új csata kibontakozik, a játékosok és Liv Voda - az idő és tér csábító és harcias őrének - útja keresztezik egymást. A Mask of Idris kiegészítő az alapjáték végigjátszását követően lesz elérhető, miután a játékosok elérték a „Luna Fraterna" befejezést, valamint teljesítették a „Valentin's request" mellékküldetést.

 

Ráadásul a Bandai Namco a Free Update Version 2.0-val egyidőben adja ki a kiegészítőt, mely rengeteg frissítést tartalmaz, köztük további tartalmakat, melyeket a játékosok a végigjátszást követően fedezhetnek fel partnereikkel. További információk a frissítéssel és az új tartalmakkal kapcsolatban később kerülnek megosztásra.

 

A CODE VEIN II akció RPG létére egyedi játékmenettel rendelkezik, ahol a játékosok felhasználhatják az ellenfelektől szerzett vért, hogy erős képességeket oldjanak fel, stratégiát alkossanak a harcok alatt a Blood code-okkal, valamint egyedi fegyvereket és felszereléseket használhassanak - melyeket Jaileknek neveznek - , hogy leküzdjék a kihívást jelentő ellenfeleket és hatalmas bossokat. A játék emellett egy teljesen új Partner rendszert is bemutat, melynek segítségével a játékosok zökkenőmentesen válthatnak két forma között a harcok alatt. A játék mély személyre szabási rendszere visszatér a játék főhőséhez, a Revenant Hunterhez, hogy a játékosok teljesen személyre szabhassák saját karakterüket egy sor lehetőséggel többek közt testalkattal, hajstílussal, arckifejezésekkel, kiegészítőkkel, sminkkel és még sok mással. A játékosok kulcsfontosságú helyekre látogathatnak el a játékban, melyeket meleg forrásoknak neveznek, ahol a karakterek különböző fényviszonyok mellett tekinthetők meg: használd a fotó módot, örökítsd meg és mentsd el képeidet.

 

További információért a CODE VEIN II címmel vagy a Bandai Namco Entertainment Europe egyéb termékével kapcsolatban látogass el a hivatalos webhelyre. Kövess minket Facebookon, Instagramon, TikTokon vagy csatlakozz a beszélgetéshez az X-en.

 

###

 

About Bandai Namco Entertainment Europe S.A.S.
Bandai Namco Entertainment Europe is a leading global publisher, developer, and distributor of entertainment content for platforms including, but not limited to, all major video game consoles and PC.
Producing intellectual property for a global audience, Bandai Namco Entertainment Europe is building its reputation with franchises such as LITTLE NIGHTMARESTM, and production capabilities of Reflector Entertainment.
Based in Lyon, France, Bandai Namco Entertainment Europe is known for bringing many of the entertainment industry's top franchises such as PAC-MANTM, GUNDAMTM, TEKKENTM, ACE COMBATTM, DARK SOULSTM, and ELDEN RINGTM to EMEA and ANZ markets.


For more information, please visit www.bandainamcoent.eu

 

CODE VEINTMII & ©Bandai Namco Entertainment Inc.

 

Press Release © 2026 Bandai Namco Entertainment Europe S.A.S.
All other trademarks are properties of their respective owners.



2026.07.01
 


vissza
 
 
 
 

Előkészületben

összes
 
 
 

Friss megjelenéseink

összes